Szubjektív képriport a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozóról

A megnyitó fegyelmezetten zajlott

Az "első" látogató jelképesen a Langaléta Garabonciások lábai között érkezett a Fesztiválra

A megnyitóünnepségen a média mindent dokumentált

Persze ugyanitt emlékképek is készültek

Sokszor falfehérre váltan imádkoztunk, hogy bejussunk egy-egy előadásra

Az utolsó jegyekért pedig bármire képesek voltunk

De ha végül bejutottunk, olykor nagyon elcsodálkoztunk

És az érzéseinkre is nagy hatással voltak

Persze ha nem sikerült bejutni, akkor sem kellett pánikba esni

Hiszen nézhettünk japán dobosokat

Vagy mondhattunk verset közösen

És egy káprázatos pályafutásra is visszatekinthettünk

A sok program között olykor meg is pihentünk

Vagy roma köztéri kiállításon ücsöröghettünk

De aztán volt olyan program is, amire lehetetlen volt nemet mondani

Meg olyan is, ami nem kiskorúak szemének való volt

Nézhettünk csinos zsonglőröket is

Vagy éjszakai előadást egy sírkamrában

A programok után pedig elmehettünk a fesztiválkocsmába

Ahol, ha túl sokáig időztünk, akár látomásaink is lehettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...